Aknasugatag története és  legfontosabb látnivalói:

Fekvése
A Mára és a Kaszó (Cosău) folyása között, a Máramarosi-medencében, Máramarosszigettől 18 km-re dél–délkeletre fekszik. A sótömzs 5×2,1 kilométeres alapterületű, 154 méter vastag, dőlése északnyugat felé 60–80°-os, felette 1–34 méter vastag sóagyag-, majd palaréteg található.

Aknasugatag (románul: Ocna Șugatag) falu Romániában, a történeti Máramarosban, Máramaros megyében. Az Iza völgyének egyetlen, jelentős magyar népességgel rendelkező települése.

Nevének eredete

Neve arra utal, hogy Falusugataghoz tartozó sóbányász telepből (akna 'sóbánya') fejlődött önálló településsé. Sugatagi Só Akna alakban 1799-ben, mint Akna Sugatagh 1828-ban jegyezték föl.

Története

Külön története a 14. század elején kezdődött, amikor Falusugatag a Sugatagi Gyulafiak, Aknasugatag pedig előbb a Drágfiak, majd a 15. század végén a király tulajdona lett. 1355-ben említették először a sóbányát. 1360-ban vlach jogú település volt.

A sókitermelés a 18. századig főként külszíni fejtéssel történt. A középkor végén szláv és magyar, a 16. században német bányászok telepedtek le benne.

A 18–19. században a legfontosabb máramarosi sóbányász település volt. 1777-ben sóbányahivatalt állítottak föl, Gölnicbányáról és Szomolnokról pedig cipszer és szlovák bányamunkások költöztek be. Vályi András a 18. század végén még magyar–német–román településként írja le, de pár generáció alatt a németek, románok és szlovákok nyelvileg elmagyarosodtak. Az új sóbányászokkal az 1772-ben megnyitott Julianna- és Anna-aknát és az 1777-ben megnyitott Erzsébet-aknát vették művelés alá. Története folyamán az aknasugatagi bányászok folytonos küzdelmet vívtak a beszivárgó vízzel, és több új akna is hamar víz alá került.

1789-ben alakult meg római katolikus plébániája. 1817-ben telkeket osztottak a bányamunkásoknak és hat új aknát vettek művelés alá. 1838-ban 763 római katolikus (magyar, német és szláv nyelvűek) és 364 görög katolikus lakosa volt. 1848. június 21-én választókerülete a helyi görög katolikus pap, Bud János helyett a későbbi máramarosi főispánt, Iosif Mant küldte képviselőjeként a pesti országgyűlésbe.

1858-ban meteorológiai megfigyelőállomást hoztak létre benne, a mai Románia területén ez a legkorábbi ilyen létesítmény. 1861-ben megnyílt a nem sokkal korábban elhunyt Széchenyi Istvánról elnevezett gyógyszertára. 1866 és 1875 között évente átlagosan 22 tonna sót bányásztak. Ekkoriban 192 sóvágó és munkás és 18 hivatalnok dolgozott a sóbányáknál. 1883-ban Máramarossziget és a falu között keskeny nyomtávú vasút épült.

A 20. század első felében, 1948-ig járási székhely volt. Bár a bánya 1938-ban még 14 878 tonna sót termelt ki, 1950-ben bezárták.

Látnivalók

•Strandja három medencéből áll, vize erősen konyhasós. Elődjét, a régi fürdőt 1931-ben nyitották meg, egy beomlott bánya helyén.
•Sós bányatavak és bányák: Gábor-tó (egy 1957–1958-ban beomlott bánya helyén, Románia legnagyobb aknatava), Feneketlen-tó (egy 1909-ben megnyitott bánya helyén, amelyet a beszivárgó víz miatt még abban az évben be is zártak), Boszorkány-tó, Gábor-bánya (1821 és 1950 között a legnagyobb bánya volt, ma zsombékos terület), Mihály-bánya (1802–1839), Kerekhegy-bánya (1942-ben zárták be) stb.
•Római katolikus temploma 1834–1836-ban épült. A faluban van egy 1979-ben épült ortodox fatemplom is.
•Kápolnák: Anna-kápolna, Mária-kápolna, Nepomuki Szent János-kápolna.
•Évente, augusztusban gulyásfőző fesztivált rendeznek.
•Elena Tămaș népi ikonfestő műhelye
•A falutól északra, 44 hektáron elterülő Király-erdő (Pădurea Crăiască), kocsánytalan tölgyes.